Cica-szeműnek!

Nyau-nyau, kicsi Florens. Hé, neked oszt, cica szemeid vannak ám, de nem is erről akartam írni neked, hanem arról, hogy ma találkoztam a jobb kezemmel, csak úgy, a spontán életben, s az ágyon. Én magam sem hittem el, amikor beszélgettem önmagammal, s a kezemmel, hogy milyen ember is vagyok. Szóba kerültél Te is ugyan, de az most ebben a beszélgetésben lényegtelen volt, miképpen a célok sem voltak ugyan egyértelműek, de gyakorlatilag sem, amikor egy idő után aztán összevesztünk, na akkor kezdtünk el majdnem verekedni miattad. Imádunk tégedet ugyan, de megbeszéltük, hogy most mégsem kellene balhézni, és kibékéltünk. Rossz egy ilyen beszélgetés, mert a lelked vívódik, a jobb kezem meg szenved, hogy nem „edzheti” meg a testemet, egy jó veréssel. Mindketten szeretünk ugyan tégedet, de nem tudtuk eldönteni, hogy ki is szeretne jobban érinteni tégedet. Majdnem összevesztünk emiatt, és majdnem verekedésre került sor megint, amikor rámorcsoltam: hogy most nem! Mindketten tudtuk, hogy ez a fajta balhé heves, szenvedélyes fájdalommal járna, s egyfajta büntetés lenne számunkra, amit most nem élvezhetnénk. Egyszer aztán csak, valami hiány lépett fel nálam irántad. A jobb kezem észrevette, s teljesen megveszett, mert egyből a pofámba öntött egy pohár bort, és elszívatott velem egy cigit, a paraszt. Én meg kitoltam vele, mert mégis csak „munkára” kényszerítettem markának öt ujját. Jól elfáradt szegénykém, amikor a „farkam nyakát” fojtogatta, és akkor is, közben is, tégedet emlegetett önmagam. Én meg hogy tégedet megvédjelek, úgy begurultam, de olyan szinten, hogy reszkető testem kínomban élvezéskor, majd elájult, és eközben köpködtem szanaszét fájdalmamat, kéjes „halálomat”. 2015-06-01 22:37