Azt hiszem, sohasem szerettek igazán a nők. Keresnem kellet valakit, aki igazán embert csinál, az akkori szörnyből, abból az elfajzott hulladékból, aki én voltam. Az undorító pofámmal, amikor belenéztem reggelente a tükörbe, csak azt kérdeztem magamtól, ki vagyok. De ez nem ment így sokáig, mert két perc múlva ismét részegen zuhantam vissza a fotelembe. Micsoda önirónia, igaz? Mocskos alkoholista, akinek csak a farkára volt gondja. Akkor ismertem meg Florenst, s első látásra, valami elmebetegérzés fogott meg benne. Őrült szemei magához vonzottak. Nem csodálom, egy idegroncs nő, aki fel életét az ivással töltötte és, hogy a puncija rojtosra legyen kefélve. Kiégett. De tetszett.
A kép illusztráció (forrás:Google) |
Nem titkolom, hogy kívánlak nagyon-nagyon, de egy jó
beszélgetés lenne belőle, álló farokkal, amiben perverz módon te is benne vagy. A francba, pedig izgató vagy számomra,
s rejtelmes, hogy mire vagy képes, és én mit tudnék nyújtani neked.
Nem baj, ha
erről írtam, de kívánlak, miképpen szégyellem ezt, mert nem lenne szabad. Annyira
szép a tested számomra, de tiszteletben tartom azt, hogy nem érinthetem meg.
Lehet hogy, de biztos, miképpen megérne nyolc évet, ha letépném rólad a
bugyidat, s megszexuálnálak keményen, utána bilincs, és börtön. Te ezt el tudnád képzelni, mert én nem,
mert összeszégyellném magamat, annak ellenére, hogy kívánom a testedet, a börtönben meg az én seggemet kefélnék rojtosra.
A kép illusztráció (forrás:Google) |
Inkább most egy cigi, annak füstje nagyobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése