Ma egész nap rád gondoltam, most így hajnalban is, hogy mi lehet veled, hogyan tudnék segíteni neked, rajtad. Megnéztem a régebbi fotóidat, s a legutóbb elkészülteket, és összevetettem a fotókat az arcvonásaidról. Borzalmas, és megrázó a különbség, legalábbis három-hat, de van olyan kép, ahol legalább tíz év jelentkezik negatív értelemben az arcodon.
Szeretnék lelket önteni beléd, s amennyit elmondtál magadról, az életedről, amennyit láttam rajtad, amennyire ismerlek, és együtt érzek veled mindezek alapján, hogy nincs rendben valami veled. Nem vagyok melletted nap-mint nap, s csak feltételezni tudok bizonyos dolgokban. Addig ismertelek nagyon jól, amíg minden nap együtt voltunk, találkoztunk, jobban ismertelek viszont azokban az időkben, mint Te saját magadat.
Nos nézz önmagadba.
Az egy jó dolog, hogyha valakit szeretsz, de nézd meg azt is, hogy milyen mellette az életed. Örömöd van benne az életednek minden percében (?), megbocsáthatóak az érzelmi viharok, veszekedések (?), vagy állandó a párom felé a félelem, hogy milyen lesz ma, az elkövetkezendő percekben, amikor majd találkozom vele. Stresszes leszel, s így nap-mint nap, nem lehet élni, munkába járni, hogy úristen, mi lesz, amikor hazamegyek hozzá, miképpen ma is az lesz, mint tegnap, reggel, délben, este, vagy minden elkövetkező percben, amikor vele leszek, találkozom vele. Na ezektől lehet bepánikolni elsősorban, mert nem érzem magamat szeretetben, a szeretet védelmében, ölelésében. Nem mindegy, hogy milyen állapotban indulsz el, a munkahelyedre dolgozni, s látod e értelmét, hogy tegyél is érte valamit, vagyis mindezért. Belefáradsz, mert nem látod a napjaidnak értelmét, miképpen nincs kiért küzdened, megküzdened, hogy vele jó legyen, egy szebb jövő reményében. Belefásulsz, minden napod egyforma lesz, s unottá, életunttá válsz, s nem lesz kedved már semmihez sem. Én ezeken már túl vagyok, mert átéltem mindezt, Vanessa mellett. Az, hogy találkozom vele, már csak megszokás. Nem veszekszünk, segít rajtam, de mindketten tudjuk, az egésznek már semmi értelme, csak az idő által kreált felszínes kapcsolat még, mely egyszer, végleg „megdöglik”. Én ezért lettem ilyen, amilyen manapság vagyok, mert nem vagyok boldog, nincs kiért éljek, dolgozzak, magamat meg lekaksizom, pedig nem kellene, miképpen attól értékesebb embernek érzem magamat. Nincs kiért, miért küzdenem, nincs családom, párom, szerelmem, boldogságom, s ezért is utálok már emberek közzé menni, akár dolgozni is. Nem azt fogalmaztam meg, hogy nem foglalkozom magammal, hanem azt, hogy, na ebből a szarból kellene kimászni, továbblépni, s keresni a jövőt, a szépet. Nehéz lesz, mert tényleg nagy kaksiban vagyok, pedig lenne erőm hozzá, s kitartásom, de nehéz lesz, s ettől félek, ami rossz, miképpen lejjebb süllyedhetek, ha nem teszek érte, hogy kilábaljak a bajból. 2015-06-01 03:13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése